Szászvár
A falu területén már az őskori ember is megtelepült, a bányatelepi sportpálya építésekor a lengyeli kultúra neolitikus temetőjét találták meg: jellegzetes zsugorított helyzetű csontvázzal és mellette a halotti útravalóul szánt cserépedény töredékeivel. Később a rómaiak emlékét a bakbűzi villagazdaság maradványai idézik, valamint a Kantár hegyen talált vízvezetékcsövek. Bár ez utóbbiak lehet, hogy középkoriak voltak.
Szászvár falu első írásos feltűnése 1332-ből való, majd ezután megszaporodnak róla az a híradások. A falu elnevezését a 'szász' népnévből magyarázzák a névkutatók. Sokáig valóban csak "Szász"-nak mondják, 1835-ben lett hivatalosan is Szászvár. Központi fekvését igazolja, hogy területén a Völgységi patak mentén egy árokkal övezett vár épült fel, a történetéről az alábbiakban részletesen is szólunk. Egy másik erősség is volt a délre nyújtózó erdeiben, amelynek eddigi terepbejárásunkkal még nem sikerült a nyomait fellelnünk: "Vártő" illetve
"Kongerdő" néven. A falu temploma elég tekintélyes volt: az 1330-as években papja a legnagyobb jövedelemmel rendelkezett ezen a vidéken. A templomának és a plébániájának a történetét szintén az alábbiakban fogjuk bővebben kifejteni.
A 15. századra körülbelül 10 falura kiterjedő püspökségi bírtok központja volt Szász, akkorra már mezővárossá fejlődik, amelynek piacát szombati napon keresték fel a kereskedők portékáikkal. Ezt egy 1413-ból fennmaradt oklevélből tudjuk meg, amikor úgynevezett "három vásáron történő perbeidézés" folyt le a falu piacán. Ezt a jellegzetes középkori idézési módot általában egy-egy térség piaccal rendelkező településeihez igazították. Így Bonyhádon pénteken, Szászon szombaton, Máré faluban pedig vasárnap voltak ezek a helyi sokadalmak, pontosan azért, hogy a kereskedők megrakott szekereikkel egymást követően mindegyikre eljuthassanak. Amúgy egy évszázad múltán, 1523-ban ismét említik, hogy Szászon heti vásárokat szoktak tartani. Egy 1525-ből való oklevélből pedig a falu Keresztelő Szent János születése napján évente megtartott vásáráról értesülünk.
Az oppidumok /mezővárosok/, így Szász lakói is egy összegben fizették be adójukat a földesuraknak, jelen esetben a püspököknek, jogi helyzetüket tekintve azonban továbbra is jobbágyok maradtak. Így nem rendelkeztek a szabad bíró választással, az igazságszolgáltatást is a földesúr, ill. a megbízottja intézte.
A török 1543-ban Ahmed pasa vezetésével elfoglalja Szászt, a védők a várat gyakorlatilag feladták. Ezután a környező falvakra kiterjedő török igazgatási központ, azaz nahije lesz várában, ahol török őrség is állomásozik. 1554-ben szintén városként van feltüntetve: 37 ház után fizettek adót, vagyis haradzsot az itt lakók. Az 1660-as években a hódoltsági területre betörő keresztény csapatok többször felperzselték a várat, 1680-ban pedig felrobbantották.
Szászvár a török kiűzését lakottan éri meg, majd fokozatosan gyarapodik: a mezőgazdaság mellett az iparosok száma is növekszik. Új lendületet ad a falu fejlődésének a feketeszén bányászat, történetét, emlékeit a Bányászati Gyűjteményben lehet megtekinteni. A falu híres szülöttének, Kiss György szobrászművész alkotásairól készült fotókat pedig a Vadrózsa Étterem emeletén lévő tárlaton szemlélhetjük meg.
Császta falut 1947-ben csatolták Szászvárhoz. Középkori említését nem ismerjük, de a török időkben is folyamatosan lakott volt. A reformáció itteni térhódítását igazolja, hogy Császtán született 1580 körül Lethenyei István lutheránus hitvitázóíró, aki Wittenberben tanult. Hazatérve Ikerváron, Lövőn, Csepregen majd Kőszegen lesz lelkész és esperes. Négy nyomtatott munkája jelent meg.
A település 1975-ben kapta nagyközségi státuszát, ez év január 1-én vonták össze, Mázaszászvár néven az eredetileg Tolna megyéhez tartozó Máza községgel. Ez a "házasság" 1991-ben megszűnt, újra önálló lett mindegyik település.
Díszpolgára
