Tisztelt Látogatók! Szászvár polgármestereként sok szeretettel köszöntöm nagyközségünk honlapján! Ez a honlap Önöknek készült, ezért igyekeztünk úgy kialakítani az új felületet, hogy egyértelmű, hasznos és naprakész információkat adjon településünkről. |
A községről a középkori dokumentumokban először Zaas, Zaz vagy Zaass (1334-es pápai tizedjegyzék) alakban leírva olvashatunk. Baranya megye keleti csücskében és a Mecsek keleti lábánál helyezkedik el. A település gazdag történelmi emlékekben, természeti értékekben és kulturális hagyományokban. Szászvár várát – amely a mai település központjában áll – Brancioni Bertalan pécsi püspök (1219-1252) építtette 1235 körül, amely felújítását követően a látogatók fogadása mellett számos kulturális programnak is helyet ad napjainkban.
Szászvár - középkori várán kívül – feketekőszén bányászatáról is híres, évtizedeken keresztül bányásztelepülésként emlegették. A szénbányászat első nyomait a településen 1811-ben találhatjuk meg. Mára már csak a Bányászati és Helytörténeti kiállítás ad betekintést az évtizedekig megélhetést biztosító üzem életébe.
Községünk leghíresebb szülötte Kiss György szobrászművész (1852-1919), aki Zala György, Fadrusz János és Strobl Alajos kortársa volt. A művész szobrai Szászváron kívül Pécsett, Szombathelyen, Esztergomban, Budapesten és több más településen is megtalálhatók.
Az elmúlt években számos egészségügyi, oktatási, sport- és turisztikai fejlesztést valósítottunk meg. Tettük és tesszük ezt azért, hogy a gazdag történelmi múlt mellett jelenünk és jövőnk is olyan lehessen, mint amilyet őseink elképzeltek nekünk. Tesszük ezt azért is, hogy a helybéliek még jobban érezzék magukat Szászváron és az ide látogatóknak is vonzóvá tudjuk tenni községünket. Méltán lehetünk büszkék arra, hogy kulturális és turisztikai szerepéért egyre többen ismerik meg és távolabbról is felkeresik ezt a községet.
Ezért is fontos számunkra, hogy megújult oldalunkon naprakész tájékoztatást tudjunk adni és aktuális hírekkel lássuk el az érdeklődőket. Azonban mindezen túl kiemelten fontos számunkra az is, hogy a szászvári lakosok ennek a felületnek a használatával is hitelesen tájékozódhassanak a községünkben történtekről.
Kellemes és hasznos böngészést kívánok!
Vidák Krisztina
polgármester