KÖZÖSSÉGI TÉR

Közösségi tervezési folyamat indul Szászváron „Közösség - Tér - Település” program keretében. A tervezési munka célja, hogy egy, a helyi közösség számára kiemelkedően fontos helyszínen közösségi együttlétekre alkalmas helyet alakítsunk ki.

A helyi lakosok ötletei nyomán kibontakozó helyszínen egy építészetileg átgondolt és funkcióiban az itt élők igényeit szolgáló közösségi tér épül. Ez lehet egy nyitott közterület, de akár egy meglévő épület adott helyiségének innovatív újragondolása, átalakítása is, a település társadalmi-gazdasági történetiségéhez, jelenéhez, valamin az épített és természeti környezetéhez is illeszkedően. A szakemberek mellett a Pécsi Egyetem közösségszervező- és építész szakos hallgatói 6 hónapon át segítik a közös gondolkodást.

A program 2019 októberében indult a település felmérésével, és 2020 július második felében zárul egy egyhetes építőtábor keretében. A lakosokkal decembertől májusig havi rendszerességgel szervezünk találkozókat, ahol műhelymunkák keretében felmérjük a helyi közösségi szokásokat, igényeket, szükségleteket, megismerkedünk az aktív civil szervezetekkel, interjúkat és lakossági kérdőíveket készítünk. A tervezőmunkában és a kivitelezésben egyaránt számítunk a helybeliek aktivitására, az itt élő szakemberek, mesterek részvételére is.

 2019. december 11-én, szerdán 17.00 órakor a Szent István Közösségi Házban várjuk Önöket az első találkozóra, ahol bemutatásra kerül a Közösség-Tér-Település program, és egyben megkezdődik a helyi tervezőfolyamat.

Számítunk Önökre!

A programról bővebb információ található a https://kozossegtertelepules.hu/ oldalon. A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.